A kalocsa szekrények változatos felhasználási területei

Felvonulási szekrény

Aki nem ismeri a kalocsa szekrényt, az most a fenti fotón láthatja, illetve most megtudhatja ebből az írásból, hogy mire való, és hogyan épül fel.
Kezdjük talán azzal, hogy sokan használják még erre a dologra a felvonulási szekrény kifejezést is!
A nevében is benne van, bármelyik elnevezést is nézzük: szekrény. Viszonylag kis méretű szekrény, mert fontos, hogy jól egyszerűen és könnyen mozgatható legyen, így a gyártók igyekeznek minimalizálni a méretét, amennyire lehet.

Ami mindenképp szükséges felszereltség, és el kell rajta, illetve benne férni: egy bemeneti csatlakozó, amivel be lehet táplálni az áramot. Van rajta több kimeneti csatlakozó aljzat, ahol pedig áramot lehet belőle vételezni. Ezek főleg 230V-os csatlakozók, de van több olyan kalocsa szekrény is, amelyen 3 fázisú csatlakozó aljzatok is vannak.

Legtöbb kialakítás esetén minden egyes csatlakozó aljzathoz tartozik egy-egy kismegszakító is, így, ha valahol zárlat keletkezik, akkor nem marad az összes aljzat áram nélkül.
Fontos még a FI relé is, ami másnéven az életvédelmi relé, hogy elkerülhetők legyenek a véletlen áramütéses balesetek.

Megosztás